Hermann Hesse idézetek

"Képzeljünk el egy kertet milliónyi fával, virággal, gyümölccsel és fűvel. Ha kertésze csak az "ehető" és "gaz" botanikai különbségét ismerné, a kert kilenc tizedével nem tudna mit kezdeni, kitépné legpompásabb virágait, legnemesebb fáit kivágná vagy legalábbis gyűlölné és ferde szemmel nézné őket. A pusztai farkas így bánik lelke virágoskertjével. Csak azt látja, ami beleillik az "ember" vagy "farkas" osztályába. Na és mi mindent sorol az emberhez? Gyáva, ostoba, kicsinyes, majomszerű tulajdonságait, mindazt, amit nem tud belegyömöszölni a farkas kategóriájába. És ugyanígy a farkasnak tulajdonít minden erős és nemes vonást, pusztán azért mert még nem sikerült túllépni rajtuk".
"Az állatok - folytatta - többnyire szomorúak. És ha az ember nagyon szomorú, na nem fogfájás miatt, vagy azért mert elvesztette a pénztárcáját, hanem azért mert megérzi a valóságot, az egész életet, akkor hasonlít egy kicsit az állatokhoz, szomorú, de igazabb és szebb mint máskor."
- "Nagyon helyes. Hát te mit tudsz adni? Mi az, amit kitanultál, amihez értesz?
- Tudok gondolkodni. Tudok várni. Tudok böjtölni.
- Másod nincs?
- Azt hiszem, nincs!
- És mire jó mindez? Például a böjtölés - az mire jó?
- Nagyon is jó dolog az, uram. Ha valakinek nincs mit ennie, akkor a böjtölés a legokosabb amit tehet. Például, ha sziddhárta nem tanult volna meg böjtölni, akkor még ma szert kéne tennie valamilyen állásra, akár nálad, akár máshol, mert éhsége kényszerítené rá. Így azonban nyugodtan várhat Sziddhárta, nem ismer türelmetlenséget, nem ismer szükséget, hosszan ostromolhatja őt az éhség, nevetve tűri. Erre jó, uram, a böjtölés.
- Igazad van Samana. Várj egy percet.
- Káaszvámi kiment és egy tekerccsel tért vissza, átadta a vendégnek és azt kérdezte:
- El tudod-e ezt olvasni?
Sziddhárta szemügyre vette a tekercset, adásvételi szerződés állt rajta, kezdte felolvasni.
- Kitűnő - mondta Kámaszvámi. - És most kérlek írjál valamit erre a lapra.
- Pálmalevelet adott neki és tustollat, Sziddhárta írt rá valamit és visszaadta.
Kámszvami ezt olvashatta: - Jó írni, még jobb gondolkodni. Jó a bölcsesség, még jobb a türelem."
" Lassan szökött virágba, lassan érett Sziddhártában az ismeret, a tudás arról, hogy mi az igazi bölcsesség , hogy micsoda is hosszú keresésének célja. Rájött: nem más az, mint a lélek készenléte, olyan képesség, olyan titkos tudás, amellyel az ember minden pillanatban, az élet kellős közepén is el tudja gondolni az egységet. Lassan kivirágzott ez a képessége, és visszaragyogott rá Vászudéva öreg gyermekarcáról is: harmónia, a világ örök tökéletességégének ismerete, mosoly, egysége."